Karácsonyi körkérdés

Köszönöm Zsukka, karácsonyi kérdésed!
Most nagy lelkifurdalásom lesz, mert ma jár le a határidő a pályázatomra, amit írok. És eléggé sok bonyodalom van vele- és még sok munka. Na mindegy, ha blogot nézegetni van időm, akkor írni is legyen! 🙂
Nagyon szépen írtad le a karácsonyi emlékeidet, Zsukka!
Az én legmeghatározóbb emlékem a várakozás volt, az ábrándozás az eljövendő ünnepről!
Semmi extra nem történt, Anyukám készülődött, én örültem…. A karácsonyfákat imádtam, csodáltam…
Egyedüli gyerek voltam, a nagymamámnál laktunk. Nem voltunk gazdagok, de ezt akkor nem tudtam. Volt ételünk, volt ruhám, nem fáztunk… Szerintem én is praktikus ajándékokat kaptam, na meg játékokat. Az az igazság, hogy sok mindent elfelejtettem már. Arra emlékszem, hogy cserépkályhával fűtöttünk, és azt hogy szerettem. 🙂
Nekem emlékezetesebbek a felnőttkori karácsonyaim, mert akkor már én alakítottam őket. Igaz, azzal a szeretettel, ahogy Anyukám készült minden ünnepre velem kapcsolatban. Mert végül is, azt éreztem, hogy én vagyok a világ közepe. (Néha még most azt érzem. 😉 )
Nekem viszont 3 gyerekem lett, aki mind a világ közepe akar-akart lenni- hát az egy jóval intenzívebb élmény!
Tulajdonképpen nagyon jó annak, aki közösségben nő fel. Jók az iskolai karácsonyok, a templomi karácsonyok… A templomi karácsony kimaradt gyerekkoromban, mert unatkoztam a templomban, nyaggattam az anyukámat, hogy menjünk ki…
Hát, alig tudtam valamit írni. Mindenesetre, most is szeretek készülni az ünnepre.
Amíg kicsik voltak a gyerekek, fából készült karácsonyfa díszeket tettünk a fára. Először én díszítettem, apuci addig elvitte szánkózni, vagy sétálni a gyerekeket.
Az idén a 21 éves fiam díszítette a fát. Hogy is mondjam…. olyan férfiasan egyszerű lett. 🙂
De nem szólok neki, mert tőle ez is nagy teljesítmény. 🙂
Nem tudom, hogy mindenki elmondhatta-e a gyerekkori karácsonyát? Ma rátaláltam egy selyemfestő lányzó blogjára; ha ő még nem mondta el, akkor : légyszi, HEra, ragadd meg a billentyűzetet. 🙂

Ha nem “jönnék” vissza, akkor minden kedves erre tévedőnek és tudatos erre járónak 🙂 is
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

A varrósoknak sok textilt, a festőknek, hogy lubickolhassanak a színekben… 🙂
Ja, hogy léteznek még mások is ? 😉
Nekik meg azt, hogy teljesüljön a szívük kívánsága!

Karácsonyi körkérdés

Köszönöm Zsukka, karácsonyi kérdésed!
Most nagy lelkifurdalásom lesz, mert ma jár le a határidő a pályázatomra, amit írok. És eléggé sok bonyodalom van vele- és még sok munka. Na mindegy, ha blogot nézegetni van időm, akkor írni is legyen! 🙂
Nagyon szépen írtad le a karácsonyi emlékeidet, Zsukka!
Az én legmeghatározóbb emlékem a várakozás volt, az ábrándozás az eljövendő ünnepről!
Semmi extra nem történt, Anyukám készülődött, én örültem…. A karácsonyfákat imádtam, csodáltam…
Egyedüli gyerek voltam, a nagymamámnál laktunk. Nem voltunk gazdagok, de ezt akkor nem tudtam. Volt ételünk, volt ruhám, nem fáztunk… Szerintem én is praktikus ajándékokat kaptam, na meg játékokat. Az az igazság, hogy sok mindent elfelejtettem már. Arra emlékszem, hogy cserépkályhával fűtöttünk, és azt hogy szerettem. 🙂
Nekem emlékezetesebbek a felnőttkori karácsonyaim, mert akkor már én alakítottam őket. Igaz, azzal a szeretettel, ahogy Anyukám készült minden ünnepre velem kapcsolatban. Mert végül is, azt éreztem, hogy én vagyok a világ közepe. (Néha még most azt érzem. 😉 )
Nekem viszont 3 gyerekem lett, aki mind a világ közepe akar-akart lenni- hát az egy jóval intenzívebb élmény!
Tulajdonképpen nagyon jó annak, aki közösségben nő fel. Jók az iskolai karácsonyok, a templomi karácsonyok… A templomi karácsony kimaradt gyerekkoromban, mert unatkoztam a templomban, nyaggattam az anyukámat, hogy menjünk ki…
Hát, alig tudtam valamit írni. Mindenesetre, most is szeretek készülni az ünnepre.
Amíg kicsik voltak a gyerekek, fából készült karácsonyfa díszeket tettünk a fára. Először én díszítettem, apuci addig elvitte szánkózni, vagy sétálni a gyerekeket.
Az idén a 21 éves fiam díszítette a fát. Hogy is mondjam…. olyan férfiasan egyszerű lett. 🙂
De nem szólok neki, mert tőle ez is nagy teljesítmény. 🙂
Nem tudom, hogy mindenki elmondhatta-e a gyerekkori karácsonyát? Ma rátaláltam egy selyemfestő lányzó blogjára; ha ő még nem mondta el, akkor : légyszi, HEra, ragadd meg a billentyűzetet. 🙂

Ha nem “jönnék” vissza, akkor minden kedves erre tévedőnek és tudatos erre járónak 🙂 is
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

A varrósoknak sok textilt, a festőknek, hogy lubickolhassanak a színekben… 🙂
Ja, hogy léteznek még mások is ? 😉
Nekik meg azt, hogy teljesüljön a szívük kívánsága!

Kreatívkodás


Most tudtam lefotózni ezt a kb. 20 éves szalvéta tartót is. Eredetileg sötétbarna volt, de már annyira nem használtuk és nem is tetszett már, hogy átfestettem akrilfestékkel. Így már tűrhető! 😉
Az akrilfestékről azt kell tudni, hogy nagyon szép színek keverhetők ki vele- belőle, és száradás után is szép selymes fényük lesz. Viszont egyszerre csak keveset érdemes kikeverni, mert kb. 10 perc alatt megszárad és akkor már nem lehet festésre használni. Az akrilfestékes ecsetet is szappanos vízzel jól át kell mosni, hogy ne száradjon bele.

Ezt a selyemfestett mandalát egy internetes áruházon keresztül vásárolták meg tőlem. Már el is felejtettem, hogy ott van.
http://foltosbolt.hu/aruhaz/images/68.004.selyemfestett.mandala.falikep.jpg
Nem keserít el, hogy évekig nem kellett senkinek. 😉 “Jel”-nek vettem és elhúztam a csíkot a Lidl-be, ahol ilyen jó kis rajzkészletet lehet éppen kapni. 🙂


És már rajzoltam is vele, Apát, ahogy vacsorál. 🙂
(A valóságban szép feje van. 🙂 )

Amúgy még rengeteg dolgom van a pályázattal, amit írok.
Csakhogy én ilyen furán működök: pl. amikor készülnöm kellett volna református énekek tanulásával meg történelemmel a főiskolai felvételire, én leültem festeni- örömömben, hogy egyáltalán mehetek felvételizni. Az ének sikerült, törit nem kérdeztek, amiről meg beszélgettünk a felvételin az tetszett a tanároknak. Na, megyek pályázatot írni, mert ahhoz, hogy jó legyen- egyelőre még be kéne fejezni. 🙂

Kreatívkodás


Most tudtam lefotózni ezt a kb. 20 éves szalvéta tartót is. Eredetileg sötétbarna volt, de már annyira nem használtuk és nem is tetszett már, hogy átfestettem akrilfestékkel. Így már tűrhető! 😉
Az akrilfestékről azt kell tudni, hogy nagyon szép színek keverhetők ki vele- belőle, és száradás után is szép selymes fényük lesz. Viszont egyszerre csak keveset érdemes kikeverni, mert kb. 10 perc alatt megszárad és akkor már nem lehet festésre használni. Az akrilfestékes ecsetet is szappanos vízzel jól át kell mosni, hogy ne száradjon bele.

Ezt a selyemfestett mandalát egy internetes áruházon keresztül vásárolták meg tőlem. Már el is felejtettem, hogy ott van.
http://foltosbolt.hu/aruhaz/images/68.004.selyemfestett.mandala.falikep.jpg
Nem keserít el, hogy évekig nem kellett senkinek. 😉 “Jel”-nek vettem és elhúztam a csíkot a Lidl-be, ahol ilyen jó kis rajzkészletet lehet éppen kapni. 🙂


És már rajzoltam is vele, Apát, ahogy vacsorál. 🙂
(A valóságban szép feje van. 🙂 )

Amúgy még rengeteg dolgom van a pályázattal, amit írok.
Csakhogy én ilyen furán működök: pl. amikor készülnöm kellett volna református énekek tanulásával meg történelemmel a főiskolai felvételire, én leültem festeni- örömömben, hogy egyáltalán mehetek felvételizni. Az ének sikerült, törit nem kérdeztek, amiről meg beszélgettünk a felvételin az tetszett a tanároknak. Na, megyek pályázatot írni, mert ahhoz, hogy jó legyen- egyelőre még be kéne fejezni. 🙂

Angyalos képeslap

Ezt a képeslapot a törött karú lánykámtól kaptam, amiért hordoztam, gondoztam….
Tornaórán leesett a gyűrűről. Az volt az érdekes, hogy szólt előre, hogy ki fog csúszni a keze.
Nagyon lelkére vette a tornatanár, mindenfélét magyarázott nekem… lehet, hogy más szülő jó nagy patáliát csapott volna, engem a gyerek érdekelt. Megműtötték, és bal kézzel írta nekem a lapot…
Ekkor történt az is, hogy a mi kocsink egy elég nagy javítás miatt szerelőnél volt. Motorgenerálozás? Valami ilyesmi. Hogy tudjam hordozni a lánykámat, – gipsszel a karján nem tudott buszon utazni – kölcsönkértem a szomszéd trabantját. Akkor még ilyen ócska kocsijaink voltak, úgy adtuk kölcsön, mint egy porszívót akár… Tényleg, porszívót még sosem kértem kölcsön. 🙂 Igazából nem is szeretek kérni, sem kölcsön, sem sehogy. Azt olyan gyengeségnek tartom, pedig nem mindig az.
Szóval, ott állt a Trabi a házunk előtt- egy ideig. Aztán meg eltűnt! Valami ajtócsapódást hallottam az éjszaka közepén, és kinéztem az ablakon. Iszonyatosan megijedtem, amikor csak a nagy ürességet láttam a kocsi helyett! Telefon a Rendőrségre, jöttek- kerestek- TALÁLTAK!
Kb. 15 perc múlva megtalálták a Trabit, a tolvajokkal együtt! Mondták, hogy nagy szerencsém van, mert 1000 eltűnt autóból kb. 7-et szoktak csak megtalálni.
Ettől függetlenül napokig gyógyteát kellett innom a gyomromra, oda lett a biztonságérzetem. És azóta is, minden éjjel kinézek az ablakon, valahogy nem szeretek veszíteni, elveszíteni…
Hozzá kell tennem még a történethez, hogy az akkori rendőrkapitány nem volt egy finom modorú ember, és én elég finnyás vagyok ilyesmiben. De akkor mégis valahogy örültem neki. 🙂
És valahogy sajnálni tudom az olyan fiatalokat, akiknek nincs más céljuk az életben, mint ilyesmivel szórakozni. Mikor annyi jót is tehetnének, annyi ember lenne rászorulva!

Angyalos képeslap

Ezt a képeslapot a törött karú lánykámtól kaptam, amiért hordoztam, gondoztam….
Tornaórán leesett a gyűrűről. Az volt az érdekes, hogy szólt előre, hogy ki fog csúszni a keze.
Nagyon lelkére vette a tornatanár, mindenfélét magyarázott nekem… lehet, hogy más szülő jó nagy patáliát csapott volna, engem a gyerek érdekelt. Megműtötték, és bal kézzel írta nekem a lapot…
Ekkor történt az is, hogy a mi kocsink egy elég nagy javítás miatt szerelőnél volt. Motorgenerálozás? Valami ilyesmi. Hogy tudjam hordozni a lánykámat, – gipsszel a karján nem tudott buszon utazni – kölcsönkértem a szomszéd trabantját. Akkor még ilyen ócska kocsijaink voltak, úgy adtuk kölcsön, mint egy porszívót akár… Tényleg, porszívót még sosem kértem kölcsön. 🙂 Igazából nem is szeretek kérni, sem kölcsön, sem sehogy. Azt olyan gyengeségnek tartom, pedig nem mindig az.
Szóval, ott állt a Trabi a házunk előtt- egy ideig. Aztán meg eltűnt! Valami ajtócsapódást hallottam az éjszaka közepén, és kinéztem az ablakon. Iszonyatosan megijedtem, amikor csak a nagy ürességet láttam a kocsi helyett! Telefon a Rendőrségre, jöttek- kerestek- TALÁLTAK!
Kb. 15 perc múlva megtalálták a Trabit, a tolvajokkal együtt! Mondták, hogy nagy szerencsém van, mert 1000 eltűnt autóból kb. 7-et szoktak csak megtalálni.
Ettől függetlenül napokig gyógyteát kellett innom a gyomromra, oda lett a biztonságérzetem. És azóta is, minden éjjel kinézek az ablakon, valahogy nem szeretek veszíteni, elveszíteni…
Hozzá kell tennem még a történethez, hogy az akkori rendőrkapitány nem volt egy finom modorú ember, és én elég finnyás vagyok ilyesmiben. De akkor mégis valahogy örültem neki. 🙂
És valahogy sajnálni tudom az olyan fiatalokat, akiknek nincs más céljuk az életben, mint ilyesmivel szórakozni. Mikor annyi jót is tehetnének, annyi ember lenne rászorulva!