Ez nagyon szép

E-mailben kaptam az alábbi sorokat, annyira szépnek találom, hogy felteszem ide is, hátha megérint másokat is.

Mottó:

“Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben.”

“Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötözött ujjú idős úr.
Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója.
Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos.
Figyeltem, milyen türelmetlenül néz percenként az órájára.

Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, miről van szó.
A seb nem tűnt olyan súlyosnak… az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére.
Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell menjen, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével.

Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel… Akkor csodálkozva megkérdeztem: “És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?” Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: “Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő”.

Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a siető léptekkel távolodó öreget…
Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam: “Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék!…
Hiszen alapjába véve, ilyen az igazi szerelem?!… nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus.

Szeretni annyit jelent, hogy elfogadjuk a társunkat olyannak, amilyen éppen most, vagy amilyen lesz a jövőben.
Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van”.

Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy

tudjunk táncolni az esőben !!

Ez nagyon szép

E-mailben kaptam az alábbi sorokat, annyira szépnek találom, hogy felteszem ide is, hátha megérint másokat is.

Mottó:

“Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben.”

“Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötözött ujjú idős úr.
Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója.
Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos.
Figyeltem, milyen türelmetlenül néz percenként az órájára.

Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, miről van szó.
A seb nem tűnt olyan súlyosnak… az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére.
Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell menjen, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével.

Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel… Akkor csodálkozva megkérdeztem: “És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?” Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: “Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő”.

Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a siető léptekkel távolodó öreget…
Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam: “Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék!…
Hiszen alapjába véve, ilyen az igazi szerelem?!… nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus.

Szeretni annyit jelent, hogy elfogadjuk a társunkat olyannak, amilyen éppen most, vagy amilyen lesz a jövőben.
Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van”.

Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy

tudjunk táncolni az esőben !!

Vasárnap délután

Ki kellett valahogy “heverni” a hétvégét, úgyhogy elmentünk a párommal egy kis kirándulásra.
Egyébként nem történt semmi különös, csak új célokat tűztem ki magam és a gyermekeim elé, és ez mindig vérnyomás és hangszín emelkedéssel jár, meg küzdelmekkel, meg csatákkal, úgyhogy tulajdonképpen jó volt betérni ebbe a templomba, ahol egy idős bácsi orgonált, egy esküvő nyomait láttuk, meg Sárkányölő Szent Györgyöt, és közben eszembe jutott, hogy általános iskolás koromban mennyire érdektelen voltam templomok és egyéb régiségek látogatásakor. Mennyire untam, merthogy semmi közöm nem volt sem Jézushoz, sem Máriához, sem senkihez, akik körülvették őket. Ma meg milyen jó volt sétálni a templomban és megnyugodni. Igaz, istentiszteletre sem járok 10 éve, mert ha elmegyek, akkor nagyon magamra veszem a mondanivalót- a prédikációt- és nem tudok mit kezdeni vele. Mert ha hitoktatnék, akkor tudnám: nekem is erre kell tanítanom a csemetéket. De így valahogy unalmas, hogy én csak ott ülök, és van, ami visszacseng a fősuliról, van, ami biztos új lenne, mert 10 év alatt jócskán felejt az ember- én meg pláne.
Most éppen templomot építenek a községünkben a reformátusok, és azon gondolkoznak, hogy festett famennyezetet készítessenek-e velem, vagy akár közösségi munkában? Én remek ötletnek tartom, és felérne egy csodával, hogy a mai helyzetben épül is valami, ami érték, és nem tudja a kormány elherdálni.
Szóval, ma sem varrtam- na de szabtam azért. Fogok néhány ruhát varrni magamnak most a napokban.
Ja igen, senki sem szalmonellás a családban. 🙂
Nem írom meg, hogy hol jártunk, hátha lesz kedvetek találgatni. 🙂
Szívesen leírnám még, hogy milyen próbáknak voltam kitéve a hétvégén, amikoris úgy döntöttem, hogy megtanítom főzni a lányomat. de nagyon hosszú lenne, majd talán máskor. 🙂







Vasárnap délután

Ki kellett valahogy “heverni” a hétvégét, úgyhogy elmentünk a párommal egy kis kirándulásra.
Egyébként nem történt semmi különös, csak új célokat tűztem ki magam és a gyermekeim elé, és ez mindig vérnyomás és hangszín emelkedéssel jár, meg küzdelmekkel, meg csatákkal, úgyhogy tulajdonképpen jó volt betérni ebbe a templomba, ahol egy idős bácsi orgonált, egy esküvő nyomait láttuk, meg Sárkányölő Szent Györgyöt, és közben eszembe jutott, hogy általános iskolás koromban mennyire érdektelen voltam templomok és egyéb régiségek látogatásakor. Mennyire untam, merthogy semmi közöm nem volt sem Jézushoz, sem Máriához, sem senkihez, akik körülvették őket. Ma meg milyen jó volt sétálni a templomban és megnyugodni. Igaz, istentiszteletre sem járok 10 éve, mert ha elmegyek, akkor nagyon magamra veszem a mondanivalót- a prédikációt- és nem tudok mit kezdeni vele. Mert ha hitoktatnék, akkor tudnám: nekem is erre kell tanítanom a csemetéket. De így valahogy unalmas, hogy én csak ott ülök, és van, ami visszacseng a fősuliról, van, ami biztos új lenne, mert 10 év alatt jócskán felejt az ember- én meg pláne.
Most éppen templomot építenek a községünkben a reformátusok, és azon gondolkoznak, hogy festett famennyezetet készítessenek-e velem, vagy akár közösségi munkában? Én remek ötletnek tartom, és felérne egy csodával, hogy a mai helyzetben épül is valami, ami érték, és nem tudja a kormány elherdálni.
Szóval, ma sem varrtam- na de szabtam azért. Fogok néhány ruhát varrni magamnak most a napokban.
Ja igen, senki sem szalmonellás a családban. 🙂
Nem írom meg, hogy hol jártunk, hátha lesz kedvetek találgatni. 🙂
Szívesen leírnám még, hogy milyen próbáknak voltam kitéve a hétvégén, amikoris úgy döntöttem, hogy megtanítom főzni a lányomat. de nagyon hosszú lenne, majd talán máskor. 🙂







Védekezés a spam-elők ellen

Reggel láttam, hogy nem csak nálam jelent meg a japán vagy kínai írás…
Ezt gépek csinálják. Onnan jöttem rá, hogy mutattam a férjemnek, és amikor az egér kis nyilacskája a feladó nevéhez ért, nekem kiseri adatait mutatta meg, mintha ő küldte volna. Márpedig az lehetetlen. 🙂 Régen mondta egy informatikus barátunk, hogy ezt gépek kutyulják össze.
Úgylehet moderálhatóvá tenni a hozzászólásokat, hogy :
1. “bemész” a bejegyzésekhez, megkeresed a “megjegyzésmoderálás” címszót- nekem most is látszik, ahogy írom ezt a bejegyzést, jobbra fent, és baloldalról kezdve a számolást, a 3. (Az első az új bejegyzés )
2. rákattintasz és onnan már adja magát, hogy mit is szeretnél.
Remélem, jól írtam le.

Ha valakit érdekelne: ma sem igazán tudtam varrni, mert szalmonella-gyanús lett a lányom és a fertőtlenítéssel meg a fuvarozással voltam elfoglalva.
Talán holnap. 🙂