Címke: játék

Hozott anyagból dolgozom

Nem volt időm, és kedvem sem a 4 órás útra vállalkozni, így nagylányomat kértem meg, hogy legyen a művészeti anyagbeszerzőm, és válogasson nekem anyagokat- helyettem. Ez részben sikerült is, és hozott olyanokat, amikkből még szívesen eldolgozgatnék pár hétig, de akad olyan is, amit én nem választottam volna. Ez az egyik, a mintás a közepén. Viszont arra is jók az ilyen esetek, hogy az ember kicsit kilibbenjen  a megszokottból, úgyhogy napok óta töröm a fejemet, hogy ezekből az anyagokból milyen fazonú táskát készítsek? Van már halvány elképzelésem, de kíváncsi vagyok rá, hogy Ti milyen táskát varrnátok? Főleg a mintás anyag a “feladat”, a többi anyagot csak úgy odatettem, mert színben illik, de   mivelhogy a ti vélményetekre vagyok kíváncsi, ti párosíthatjátok más anyagokkal is. Ha van kedvetek. Jó lenne rajzban látni a terveket, de gondolom, az elég időigényes, úgyhogy megelégszem leírással is, esetleg a fazonra vonatkozó linkkel is… 
Annyit elárulok a terveimről, hogy innen vettem az ihletet a díszítésre, és erre szera hívta fel a figyelmemet, de egyébként ez a tatyó a jövőhétre csúszik át, mert most más dolgom akadt. De azért várom a kommenteket. 🙂

Most így utólag írom ezt be, de ha lehet ne a minimál stílusban gondolkozzunk, az már adott, az nem kihívás. Illetve, változtassunk rajta. 🙂

P.s.: a tegnapi bejegyzéshez kapcsolódva: a jobb felső képen látható táskát fogom hordani ,ami mellett van egy neszi is. A másik táska eladó. Ha valaki nagyon szeretné, tudok olyant is varrni, mint amit magamnak varrtam, vagy hasonlót, csak anyagot kell venni hozzá. Remélem, az az anyag soha nem fogy el. 😮 

Évi játéka

Nagyon tetszik Évi ötlete, úgyhogy én is csatlakozom hozzá. Bár használtam eddig is a magyar nép motívumait, és vannak elkezdett dolgaim is e témában, azért ez egy kimeríthetetlen forrás. Akit érdekel a téma, ajánlom még Huszka József könyvét, Malonyai Dezső gyűjtéseit, Kocsi Márta-Csomor Lajos könyvét a festett bútorokról, Domanovszky György könyvét, a Balassa-Ortutai gyűjtést…
Egy régi darab, ideje már újat, újakat készíteni.
Ez még a régi gépemmel készült, úgyhogy egy csomót varrtam kézzel. 
Ezen is sok a kézi öltés.
Most, ahogy így nézegettem, van egy csomó munkám, ami a népművészetünkhöz kötődik.
Egy időben el szerettem volna szakadni ettől a formavilágtól, mert olyan egyoldalúnak éreztem magamat, ha csak ilyesmit tudok. Hát, próbálkozik az ember.
Ma pl. ki fogom mosni a 4 éve kereten lévő selyemfestmény kezdeményt, és száradás után befejezem.
Évekkel ezelőtt már festettem, úgy kb. 10 éve. Most majd újra sort kerítek rá.

P.I.F.2.

Nincs mit tenni- varrni, alkotni kell. 🙂
Éppen egy éve, hogy meghirdettem az első P.I.F-es játékot, aztán időnként eszembe jutott, hogy be kéne gyűjteni még azt az egy emberkét, aki hiányzik a lánc folytatásához… és ma kaptam egy jelzést, hogy neki (mármint az egyik jelentkezőmnek) megvan a három ember, most mit tegyen? 
Mostanra meg már a második játékom is betelt, úgyhogy megyek is varrni. 🙂 
A szabályok a következők: 

“Bárki játszhat, akinek blogja van.Az első három ember, aki kommenteli ezt a bejegyzést, ajándékot fog kapni tőlem, melyet én készítek.Ezt az ajándékot az elkövetkező 365 napon belül el fogom juttatni hozzátok.

Cserébe meghirdetitek a saját meglepetés csomagotokat a blogotokban, jelezve, hogy az enyémet folytatjátok!
Szeretettel várom a jelentkezőket!”

Szóval, Frivolina,  Rita és Szavasmici – ha megvan a 3 láncszem 🙂 , szóljatok!

És nagyon örülök, hogy játszatok velem. 🙂